Új vezető, nagyobb hitellimit elfogadási arány  
 

HitellimitA hitelvizsgálaton jelentős változásokat hozott ez a nyár. Személycsere az osztály vezetésében, enyhülés a limitvállalási politikában és gyorsítás a kérelmek elbírálásában – ezek az átalakítások jellemezték az elmúlt időszakot.

A hitelosztály eddigi vezetője, Roncz Gábor 2010. július 31-én hosszú együttműködés után elhagyta az Atradius-t. Pótlására azonnal lépéseket tettünk, hogy ügyfeleink ne érezzenek semmilyen változást a szolgáltatásunk minőségében. Mivel időben értesültünk Roncz Gábor távozási szándékáról, rövid időn belül sikerült megtalálnunk a megfelelő embert, aki a magyarországi hitelvizsgálatot kellő szaktudással és tapasztalattal vezetni tudja. Az új kolléga 2010. november 1-étől fog alkalmazásban állni cégünknél, és a novemberi hírlevelünkben fogjuk bemutatni.

Az átmeneti időben ügyfeleink professzionális kiszolgálása érdekében Roncz Gábor munkáját teljes mértékben felosztottuk az osztály hitelvizsgálói között. A feladatok ellátásában segítségünkre vannak külföldi kollégáink is, akik a magyar hitelminősítés specialitásaival is megismerkedhettek Budapesten személyesen, így minőségileg ugyanazt a színvonalat tudjuk nyújtani, mint korábban.

További változás, hogy a 2009-es szigorú feltételekhez kötött vevőminősítésünket követően limitdöntési politikánk tovább enyhült, és több kockázatot tudunk vállalni augusztustól, mint korábban. Átlagosan 60%-os elfogadási arányt várunk a magyar vevők vonatkozásában. A kis összegű limitek esetében lesz leginkább érzékelhető a javulás, de általánosságban minden iparágban kézzelfogható enyhülést tudunk előre jelezni.

Szeptember hónapban 13.000 cég mérlege kerül feltöltésre a rendszerünkbe, ami a naprakészséget segíti limitdöntéseink meghozatalakor. Ezzel remélhetőleg meggyorsítjuk a kérelmek elbírálásának válaszadási idejét, és ügyfeleink gyorsabban értesülhetnek vevőik biztosíthatóságáról.

  Fábry Levente, régióvezető
 

Fábry LeventeAz IT és a projekt menedzsment világába tett kitérő után az Atradius révén került vissza az értékesítés területére Fábry Levente, aki júniusban kezdte meg a munkáját és a kelet-magyarországi régióért felelős.

Milyentervekkel érkeztél az Atradiushoz, és mit szeretnél itt megvalósítani?

Korábbitapasztalataimat felhasználva szeretnék hozzájárulni az Atradius eredményes munkájához, az értékesítési tervek megvalósításához. Emellett pedig szeretnék további tapasztalatokra szert tenni az értékesítés és a vállalati pénzügyek területén. Annak pedig külön örülök, hogy újra lehetőségem nyílt hitelbiztosítási vonalon, egy jó szakemberekből álló csapatban elhelyezkedni.

Milyen korábbi munkahelyeid voltak?

Eddigi 11 éves pályafutásom alatt kis megszakítással majdnem mindig értékesítési területen dolgoztam. A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola elvégzése után egy új, négy csillagos debreceni szálloda értékesítési csapatában helyezkedtem el. Ezzel párhuzamosan közgazdász egyetemi tanulmányaimat végeztem el, és közvetlenül a diploma megszerzése után a Hermes Hitelbiztosítóhoz kerültem, biztosítási tanácsadói, majd régióvezetői pozícióba. Az Euler Hermes-től az akkor nemrég indult Coface Hitelbiztosítóhoz váltottam, ahol kelet-magyarországi régióvezetői pozíciót töltöttem be. Ezt követően a T-Systems csoport magyar leányvállalatánál, az IT-Services Hungary-nél dolgoztam project managerként több mint két évig.

Amunkád egy részét Debrecenből fogod elvégezni. Nem jelent ez hátrányt? Hogyan tudod megoldani a feladataidat?

Debrecenikötődésű vagyok, és szerencsésnek érzem magam, hogy az eddigi pályafutásom során sikerült többségében a szülővárosomban végeznem a munkámat. Az Atradius-nál a hét egyik felében Budapesten, a másik felében pedig Debrecenben dolgozom, és ez persze elég sok utazással jár, de korántsem jelent újdonságot és megoldhatatlan feladatot a számomra, mivel régióvezetőként mind a két korábbi hitelbiztosítónál hasonló módon tevékenykedtem. Ez a helyzet bizonyos szempontból pedig előnyt is jelent, mivel így sok kelet-magyarországi ügyfelünk, potenciális partnerünk számára helyben, de legalábbis lényegesen közelebb vagyok, mintha csak a fővárosban dolgoznék. Ez pedig az munkám során fontos szerepet játszó személyes és rendszeres kapcsolattarást lényegesen megkönnyíti.

A gazdasági válság nagy kihívásokat hozott az értékesítés területén dolgozók számára. Hogyan látod, változik-e a sales munka nehézségi foka, enyhülnek-e válsággal érkező problémák?

Én úgy ítélem meg, hogy a hitelbiztosítási értékesítési munka soha nem tartozott az egyszerű feladatok közé, és a válság csak újabb nehézségeket gördített az ebben tevékenykedő kollégák elé. Bár a magyarországi cégek többségének szüksége lenne hitelbiztosítási, követeléskezelési szolgáltatásokra, a nehéz pénzügyi helyzetben sokan a kiadások csökkentésével sajnos éppen ezen a területen is kénytelenek voltak spórolni. Mostanra úgy tűnik, hogy a gazdasági kilátásokat illetően lassan optimistábbak lehetünk, és ez a hitelbiztosítási együttműködések lehetőségeit is javítani fogja.

  Erős frank fenyegeti a magyar vállalkozásokat
 

A céges hitelállomány legalább fele devizaalapú
Erős frankTöbb ezer vállalkozás jövőjét fenyegeti a forinthoz képest folyamatosan erősödő svájci frank, ugyanis számos cég vett fel ilyen devizalapú hiteleket az elmúlt években – állítja az Atradius Hitelbiztosító. A megnövekedett hitelterhek olyan mértékű romlást idéztek elő a fizetési szokásokban, hogy sok szállító attól tart, partnerei hamarosan lehúzzák a rolót, ezért számottevően növekedett az igény a hitelbiztosítók szolgáltatásaira. Az igények gyorsabb kiszolgálása miatt ezentúl biztosítási alkuszokon keresztül is elérhetőek az Atradius hitelbiztosítási valamint követeléskezelési termékei.

A 2000-es évek eleje óta folyamatosan nőtt a vállalkozások hitelfelvételi kedve devizában, a 2008-as csúcson ez körülbelül 4000 milliárd forintot, és a teljes belföldi hitelállomány mintegy 60 százalékát jelentette. Bár az idén mintegy 22 milliárd forinttal nőtt a nem pénzügyi vállalatok hiteleinek összege, az elmúlt évekkel ellentétben az új hitelek esetében már a forinthitelek a kedveltebbek. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a devizahitelek a vállalkozások esetében is általában többéves futamidejűek, így még ma is jelentős a devizahitelek aránya. „Bár a nem pénzügyi vállalkozások esetében 2009 óta csökkent az újonnan felvett devizahitelek aránya, a futamidők miatt ma is legalább a fennálló hitelállomány 52-56 százaléka lehet devizaalapú. Azonban a forint idei évben tapasztalt gyengülése nem kedvez a devizában eladósodottaknak, leginkább a svájci frank alapú hitelek lehetnek problémásak” - állítja Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója.

Vanek Balázs szerint az elmúlt hónapokban tapasztalt forintgyengülés ugyan kedvező az exportőröknek, azonban a korábban megszigorított hitelfelvételi előírásokkal együtt negatív hatással van a vállalkozások pénzügyi helyzetére. „Új hitelt csak nehezen, és drágán lehet szerezni, emellett a fennállók törlesztése egyre nagyobb teherrel jár. Ez együtt több száz vállalkozás végét jelentheti igencsak rövid időn belül” – állítja Vanek Balázs. Az idén az első 8 hónapban több csődeljárás indult, mint a teljes 2008-as évben, és bár ezek közül nem mindegyik köthető hitelproblémákhoz, azért az okok között ott vannak, állítja az Atradius vezetője. 

Emellett a magyar kkv-szektor nem igazán állít elő exportképes termékeket, hiszen az itt jegyzett mintegy 800 ezer vállalkozás (beleértve a mikrovállalkozásokat is) közül mindössze 5 ezer képes közvetlenül megjelenni az exportpiacokon. Az egész szektor a teljes magyar GDP felét sem állítja elő, a részesedése a teljes exportból pedig 27,8 százalékot ért el 2009-ben. Azaz a magyar kkv-ék kevéssé képesek kihasználni a gyenge magyar deviza nyújtotta előnyöket az export területén, így számukra inkább negatív az összkép. 

A sokat emlegetett fizetési szokások pedig továbbra sem javulnak. Az Atradius adatai szerint míg az első negyedévben a kkv-k körülbelül negyven százaléka szembesült partnerei fizetési problémáival, három hónappal később már minden második tapasztalta ezt. Mindemellett egyre jobban emelkedik azoknak a partnereknek a száma, akik rendszeresen a számlák lejárta után fizetnek. Továbbra is legveszélyeztetettebb szektorok között van az építőipar és a kereskedelem.

Ilyen helyzetekben a vállalkozásoknak különös gondot kell fordítaniuk likviditási helyzetükre, ennél fogva felértékelődött az olyan megoldások szerepe, mint a hitelbiztosítás és a követeléskezelés. Az Atradiusnál az elmúlt időszakban jelentős keresletnövekedést tapasztaltak: a benyújtott igények száma mintegy 20 százalékkal növekedett 2010 első nyolc hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest mind a hitelbiztosítási, mind a követeléskezelési konstrukciókat illetően. Azért, hogy a lehetséges ügyfelek minél gyorsabban és széleskörűen férhessenek hozzá a termékekhez, az Atradius biztosítási alkuszokon keresztül is kínálja hitelbiztosítási konstrukcióit, és Magyarországon először a követeléskezelési csomagok is hozzáférhetőek közvetítőkön keresztül.

 
Piacfigyelés – csökken vagy emelkedik a felszámolások száma?
 

PiacfigyelésA Market Monitor legfrissebb számában az Atradius hitelvizsgálói és közgazdászai arra a kérdésre keresik a választ, hogy a végére ér-e vajon a fizetésképtelenségi hullám. Piacfigyelésünkben bemutatjuk, milyen a jelenlegi üzleti környezet Hollandiában, Spanyolországban, az USA-ban, Belgiumban, Lengyelországban, Japánban és Szingapúrban. A publikáció itt olvasható: http://www.atradius.hu/images/stories/MM_August2010_ENG.pdf

  Ügyfélszolgálati kódex
 

KódexAz Atradiusnál hiszünk abban, hogy a minőségi szolgáltatások nyújtásához tevékeny elkötelezettség szükséges. Ezt az elkötelezettségünket fogalmaztuk meg az új Ügyfélszolgálati kódexünkben. Ez a dokumentum Önökkel szorosan együttműködve jött létre, abból a célból, hogy válasz legyen ügyfeleinknek azon igényére, mely szerint biztosabb ügyfél-kiszolgálást szeretnének a változékony és kiszámíthatatlan környezetben. A kódex meghatározza azokat az alapszabályokat, amelyeket követve törekszünk az Önöknek nyújtott szolgáltatásaink minőségét, határidejét és pontosságát biztosítani, és magában foglalja az ügyfelektől kapott visszajelzések feldolgozásának és kiértékelésének módját is. Az Ügyfélszolgálati kódex elolvasható honlapunkon: http://www.atradius.hu/altalanos-tartalom/termekek-szolgaltatasok/ugyfelszolgalati-kodex.html

 

 

Atradius Credit Insurance N.V. Magyarországi Fióktelepe
1117 Budapest, Fehérvári út 50-52.
Telefon: +36 1 382-7590
Fax: +36 1 382-7591
E-mail: info-hu@atradius.com

Leiratkozásért küldje vissza a TÁRGY mezőben a LEIRATKOZÁS szót, az atradius.hirlevel@webidea.hu-ra