Áprilisi hírlevelünk  
 

 

  Előszűrésre jó a pozitív limitlista
 

Tóth Krisztina
Az idei évtől jelentős enyhülés várható az Atradius limitpolitikájában. Ennek első lépése a pozitív lista projekt, mellyel célunk a fedezetvállalás javítása, különös tekintettel a kiemelt vevők esetében. Az elmúlt negyedévben a szükséges információk begyűjtésén dolgoztunk, melyek kiértékelése jelenleg folyamatban van. Ennek eredményeképpen díjmentesen elkészítjük ügyfeleinknek az úgynevezett Pozitív limitlistát, amely azokat a korábban nem biztosítható partnereket tartalmazza, amelyekre az ezen időszak alatt beszerzett információk alapján most már várhatóan fedezetet tudunk vállalni.

Tóth KrisztinaTavaly decemberben levélben küldtük ki minden ügyfelünknek a rájuk vonatkozó teljes limitlistát, amely azon vevők körét tartalmazza, akikre ügyfelünk legalább egyszer már hitellimitet kért. Ügyfeleinket arra kértük, hogy jelöljék be azokat a vevőket, akikre 2010-ben is fedezetet kérnek. A számunkra megküldött pozitív limitlistákon szereplő vevőket és limiteket az Atradius díjmentesen újravizsgálja. Ez egyben a hitelvizsgálati döntés előkészítése, amellyel kedvezni szeretnénk ügyfeleinknek, hiszen a visszaküldött listákon bejelöljük azokat a partnereket, akiknél a limitkérelem nagy valószínűséggel pozitív eredményt hoz, vagyis ügyfelünk valószínűleg megkapja a kért hitellimitet.

A pozitív limitlisták felülvizsgálata folyamatos, a munkát Tóth Krisztina, limitkoordinátor vezeti, akinek ezentúl még egy új terület is a feladatai közé tartozik. Krisztina vette át Korányi Balázs feladatkörét, ezentúl a kiemelt ügyfelek speciális igényeinek felmérését, személyes meglátogatását is ő fogja végezni.

  Turós Olívia, kárvizsgáló
 

Molnár Erika
A pontos tájékoztatás elengedhetetlen a jó kapcsolat kiépítéséhez – ezt az elvet vallja Turós Olívia, akihez kárrendezéssel, kárügyekkel kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdésekkel fordulhatnak ügyfeleink.

Milyen pozícióban dolgozol jelenleg? Mi a feladatod?
A kárrendezési területen dolgozom, mint kárvizsgáló. A károsztály feladatai közé tartozik az ügyfeleink kárigényeinek elbírálása, kárszámítások készítése, követelésbehajtási eljárás során felmerült költségek elbírálása, illetőleg az ügyfelek tájékoztatása a Biztosító döntéséről. Természetesen, ha bármilyen, kárelbírálással, vagy konkrét üggyel kapcsolatos kérdés merül fel, abban is számíthatnak a segítségemre az ügyfelek. A hitelbiztosítási kötvényben kijelölt követelésbehajtó cég igénybevétele esetén felmerült követelés-behajtási költségeket a Biztosított szintén a károsztályon keresztül igényelheti vissza, továbbá, nálunk kerül sor az esetleges egyéb kármegelőzéssel, kárenyhítéssel kapcsolatos lépések Biztosító és Biztosított közötti egyeztetésére, fizetési átütemezések jóváhagyására.

Milyen témákkal, kérdésekkel kereshetnek meg téged az ügyfelek?
Bármilyen konkrét kárüggyel, kárrendezéssel, illetőleg követelés-behajtási költségek elbírálásával kapcsolatos kérdés esetén szívesen állunk az ügyfelek rendelkezésére dr. Atzél Alexandra vezető kárszakértővel és Tóth Diána kárügyintéző asszisztenssel.

Az ügyfelek kezelése mennyiben jelent kihívást számodra?

Mindig is fontos szerepet töltött be számomra ügyfeleink korrekt, részletes tájékoztatása, elégedettsége. A jó kapcsolat és a gördülékeny együttműködés kialakításának és fenntartásának elengedhetetlen feltétele, hogy a Biztosító döntéseit, állásfoglalásait egyértelműen közvetítsük, a felmerülő kérdéseket minél gyorsabban megválaszoljuk. A károsztály minden munkatársa ezt az elvet vallja, ezáltal is támogatva az ügyfeleket és segítve egymás munkáját.

Milyen tanácsokkal tudod ellátni a hozzád fordulókat, mire figyeljenek a kárügyekkel kapcsolatosan?

Akár a szerződéskötést követően, akár később, ha bármilyen elméleti vagy gyakorlati jellegű kérdés merül fel a hitelbiztosítással, kárrendezéssel kapcsolatosan, ne habozzanakfelvenni ügyfélszolgálatunkkal, illetve szükség szerint a károsztállyal a kapcsolatot a mihamarabbi megoldás megtalálása érdekében.

Különösen fontos a szerződéses kötelezettségek pontos betartása, hiszen ezek a későbbiekben, egy esetleges káresemény bekövetkezésekor jelentősen befolyásolják a kárelbírálás kimenetelét.

Milyen aktualitások vannak a kárrendezés területén?

Biztosítótársaságunk a kárrendezéssel, valamint követelés-behajtási eljárás során felmerült költségigényekkel kapcsolatos eljárás átláthatósága és gördülékennyé tétele érdekében – figyelemmel a 2010. április 1-től életbe lépett jogszabályi változásokra is – külön értesítést fog küldeni az ügyfelei számára, melyben részletes tájékoztatást ad a kár- és költségigények elbírálásának menetéről, illetőleg az ehhez szükséges dokumentumokról. Számunkra fontos az ügyfelek tájékoztatása, amelyre már eddig is sor került, a most tervezett tájékoztatás lényegében a korábbi tapasztalatok alapján ezt tovább nyomatékosítja / pontosítja.

Kérjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a hatékony együttműködés érdekében ezeket szíveskedjenek gondosan áttanulmányozni.

A kárrendezés elég komolyan hangzik…

Nem mindig az. Egyszer felhívott egy új ügyfél, hogy kárigényt szeretne bejelenteni, mert régóta nem fizetett egy vevője. Azelőtt nem volt még kárügye. Arról érdeklődött, hogy hogyan csinálja meg a kárszámítást, melynek végösszegét mi majd kifizetjük. Én pedig szépen nyugodtan elmondtam neki, hogy ez a mi munkánk, nem kell neki kárt számítania, ezért vagyunk, csak töltse ki a kárbejelentést, és küldje vissza a csatolandó dokumentumokkal együtt. Az ügyfél óriási meglepődöttséggel, de nagy örömmel és hálával köszönte meg, hogy mi még ezt megcsináljuk nekik. Ilyen egy igazán elégedett ügyfél.

  Hogyan segíthetnek a gazdaságon a hitelbiztosítók?
 


Molnár ErikaA pénzügyi válság Magyarországot is elég súlyosan érintette, és közel két év után érdemes összefoglalni a jól látható tendenciákat a piacon. Azt kellett látnunk, hogy a magyar vállalkozások megtanultak együtt élni a válsággal, azonban az alulfinanszírozott társaságok mostanra felélték tartalékaikat, nem tudnak tőkésíteni, így idén sokan nem lesznek képesek tovább folytatni. A tavaly tapasztalt hitelbiztosítói fedezetcsökkentések ugyan a biztonságra való törekvést szolgálták, azonban az ilyen lépések hosszú távon nem a gazdaság élénkülését szolgálják, inkább lelassíthatják a kilábalást. Ezért a limitek emelése nagyon fontos volna a vállalkozások szempontjából.

A pénzügyi válság miatt jelentős limitvágások jellemezték a hitelbiztosítások magyarországi piacát 2009-ben, hiszen a kihívásokkal teli környezetben senki sem akart beláthatatlan kockázatokat vállalni. Ez alól az Atradius sem vonhatta ki magát, ugyanakkor a november-decemberi időszakban már enyhítéseket hajtott végre, azaz emelte a fedezeti limiteket. A lépésnek az volt az elsődleges célja, hogy többletfedezet legyen a piacon, ez ugyanis a gazdaság élénküléséhez vezethet. Reményeink szerint ez a tendencia folytatódik, amit az is alátámaszt, hogy 2010 januárjában a megkért hitelek több mint felére tudtunk fedezetet vállalni, ami egyben az elmúlt egy év legjobb adata.

Molnár ErikaAzt is látnunk kellett, hogy az elmúlt évben meredeken nőtt a késedelmesen fizető vevők száma, ezért szigorú követelésbehajtásra volt szükség. A követeléskezelés eredménye igen jól érzékelhető jelenség volt. Ugyanis 2009 első félévében a 2008-as átlag több mint háromszorosára ugrott a késedelmesen fizetett számlák aránya. Azonban a második félév során a szigorú limitpolitika és a hatékony követeléskezelés következtében 30-50 százalékra esett vissza az év végére a késedelmes fizetések száma. Az elmúlt időszakban ugyanakkor érezhetően nőtt a hitelbiztosítás iránt az érdeklődés, február közepétől megduplázódott a hitelbiztosítási ajánlatot kérő ügyfelek száma, ami a kereskedelem beindulásával és az elmúlt év elszenvedett hitelezési veszteségeivel is összefügg. 

A felsorolt tények pozitív felhangja mellett azonban továbbra sem szabad elszakadnunk a realitásoktól. Bár a magyar vállalkozások körében megszűnt a korábban érzékelt nagyfokú bizonytalanság, azaz sikeresen alkalmazkodtak a válsághoz, mindemellett továbbra is alacsonyabb bevétellel kell szembesülniük, és hiába próbálnak tisztességesen működni, fogynak a tartalékok a cégeknél. Ez oda vezet, hogy a hamarosan nyilvánosságra kerülő, igen gyenge 2009-es mérlegek miatt vagy tőkét kell emelni, vagy az aktuális hitelállományt kell csökkenteni, hogy a korábban felvett banki hitelek fenntarthatóak legyenek.

A tőkeemelés stabilizálja azokat a vállalkozásokat, ahol van erre lehetőség, így újabb, magasabb limitek adhatóak ki, és a hitelezés is folytatódhat. Ez a jelenség pedig több száz, de akár több ezer céget is érinthet. Ez egyben az igazság pillanata is, hiszen az alulfinanszírozott társaságok felélték tartalékaikat, nem tudnak tőkésíteni, így nagyon sokan nem lesznek képesek tovább folytatni tevékenységüket.

  Fellendülés Kínában, nehezedő hitelhez jutás Európában
 

Molnár ErikaA Market Monitor legfrissebb számában beszámolunk az európai gazdaságok és Kína kapcsolatáról, illetve a különböző piacok különböző perspektíváiról. Kína 2009-ben egy erőteljes 8,7%-os GDP növekedést könyvelhetett el, ezzel felülmúlt minden más országot a törékeny gazdasági környezetben. A világ legnépesebb államában és más fejlődő piacokon tapasztalható kereslet segített magához téríteni olyan európai gazdaságok exportját, mint például Olaszország, ahol januárban emelkedett a nem-EU országokba irányuló kivitel. Mindazonáltal ez az exportnövekedés nem ellensúlyozza az EU-n belüli kereskedelem lassúságát, ahol a gyenge növekedési előrejelzések miatt továbbra is pesszimista kilátásokkal kell számolni (az Európai Bizottság mindössze 0,7%-os növekedést jósol az EU-ban, a Consensus Economics piacelemző 1,3%-os emelkedést jelez 2010-re az eurózónában). Spanyolország és Olaszország kivételével a nagy uniós piacokon (Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban) az EU és az eurózóna átlagán felüli növekedés várható.

Míg a növekedési kilátások országról országra változnak, a bankok a finanszírozás kérdésében továbbra is minden európai országban szigorú politikát követnek. A European Central Bank (ECB) szerint a privát szektor, a vállalatok és fogyasztók számára adott kölcsönök az eurózónában 0,6%-kal csökkentek 2010 januárjában az előző hónaphoz képest. Egy korábbi ECB tanulmány szerint a kis- és közepes vállalatok a banki hitelekhez való jutást sokkal nehezebbnek értékelték 2009 második felében, mint az év első hat hónapjában. Az Atradius a lassú fellendülés jeleit látja a gazdaságokban, azonban továbbra is aggodalomra adhat okot a vállalatok hitelhez jutásának helyzete.

Az ehavi Market Monitorban Olaszország, Ausztrália, Franciaország, Svédország, Portugália és Kína gazdaságát mutatjuk be közelebbről. A Market Monitor letöltése: innen

 

 

Atradius Credit Insurance N.V. Magyarországi Fióktelepe
1117 Budapest, Fehérvári út 50-52.
Telefon: +36 1 382-7590
Fax: +36 1 382-7591
E-mail: info-hu@atradius.com

Leiratkozásért küldje vissza a TÁRGY mezőben a LEIRATKOZÁS szót, az atradius.hirlevel@webidea.hu-ra